Sookie
Stackhouse pincérnő a louisianai Bon Tempsben. Csinos, de csendes lány,
aki nem jár el szórakozni. Oka van rá. Sookie ugyanis olvas mások
gondolataiban. Bill magas, sötét hajú, jóképű srác - és a lány egy árva
szót sem hall a gondolataiból. Tehát pontosan az a fajta pasi, akire
egész életében várt...
Azonban Bill szörnyű titkot rejteget; ő
ugyanis vámpír.Váratlanul Sookie egyik kolléganőjét megölik, nem is
akárhogyan - miközben megátalkodott vámpírok csoportja veszi üldözőbe
Billt. Az idegeneknek tervei vannak Sookie-val, a kérdés csupán az, ki
tudja jobban és gyorsabban kihasználni emberfeletti képességeit.
CHARLAINE
HARRIS a világ sötét oldalára kalauzol minket. Magával ragadó
bestsellerében mesterien népesíti be világunkat vámpírokkal, nem kevés
humorral és izgalommal fűszerezve.
Én először nem is akartam elolvasni, mert én végignéztem a sorozatot, így úgy gondoltam felesleges elolvasnom a könyvet, hiszen úgyis tudom, hogy ki lesz a gyilkos és akkor így már nem is olyan izgi.
De nehogy azt higgyétek, hogy igazam lett... Sokkal jobb volt, mint a sorozat, vagyis izgisebb. Tudtam ugyan h. ki lesz a gyilkos, de nem egészen úgy történtek az események a könyvben, mint a sorozatban, és a végén a Sookie vs. Gyilkos jelenet is nagyon más volt. Nagyon paráztam, vagyis inkább nagyon beleéltem maga, nem szívesen találkoznék ilyen őrült fojtogatóval face to face.
Billben amúgy kellemesen csalódtam, sokkal menőbb, mint azt ahogyan a soriban elénk tárták és hát Eric... Továbbra is imádom Ericet (L) :)
Nem tudom, ki olvasta már a blog olvasóim körében, de aki olvasta, ahoz lenne kérdésem: Mit szóltatok Bubbához?:D Elvisre gondoltok ti is, ugye? (aki olvasta, vágja h. mire gondolok...)Nem akarok most spoilerezni, szóval nem írom le, hogy ki is volt Bubba. De amúgy röhögtem egyet a sztoriján, jaj kicsit gáz.
Bangkok. Ölelő, forró, egzotikus város, ahol a múlt és a jövő
összekapcsolódik, és ahol bármi megtörténhet… és meg is történik. Hét
ember sorsa keresztezi egymást ebben a metropolisban. Hét ember, hét
kereső, akiknek ez a város talán az utolsó állomás. Vagy az első egy új
élet felé?
David, a sikeres üzletember már évek óta nem találja azt a nőt, akit
hagyott elmenni, és akiért most felrúgná egész életét. Helen, a
körülrajongott fotómodell, karrierje csúcspontjára érkezett, mégis
csupa kétely és bizonytalanság. Paul, aki világéletében outsidernek
tartotta magát, végre mer élni, de talán már késő… Anne, aki nem olyan
régen még boldog feleség és anya volt, meg akarja érteni, miért
vesztett el hirtelen mindent. Simon, a kiváló orvos egy nőt keres, akit
nagyon szeretett, és akinek nem tudta megadni azt, amire a nő vágyott.
Saolla, a Cowboy utcai madám talán segít neki abban, hogy megtalálja –
legalább önmagát. A kiskorában örökbe fogadott bájos Lian a gyökereihez
tér vissza, amikor megtudja, hogy Thaiföldön született.
Miért éppen ők heten? Miért érkeztek egy időben Bangkokba…? Hihetünk-e
a véletlenekben?
Nagyon jóóó volt! Tegnap reggel kezdtem bele és néhol le le tettem, így este fejeztem be, de nagyon tetszett. Először azt gondoltam, hogy kicsit zavarni fog, hogy magyar nevek is vannak benne. Tudom, hogy ez hülyeségnek hangzik. De tényleg furcsa a magyar neveket olvasni, azután, hogy szinte csakis külföldi írók könyveit olvastam és abban korántsem voltak Zolik, terik stb. :) De képzeljétek el, egyáltaklán enm volt zavaró, mondjuk voltak benne külföldiek is, angolok például, így egy "nemzetközi" szereplőgárdát kaphatott az olvasó! Nagyon jó volt.
A szereplők összekapcsolódásai is nagyon klasszul voltak kitalálva... Csak áradozni tudok :)
Az egyetlen dolog, ami negatív volt, de inkább az én felületes olvasásom miatt, hogy két szerplőt állandóan kevertem, legalábbis kb. a könyv közepéig. Ez Simon és David volt. És Anne-re az elején úgy gondoltam, mint, aki kb. 40-50 éves de aztán rákellett jönnöm, hogy max. 35... :)
"Szilaj gyönyörnek vége is szilaj, lázába pusztul el, mint tűz s a
lőpor,
mely csókolódzva hal meg: lásd, a méz is csömörletes, mihelyt
túlontúl-édes."
(Shakespeare - Rómeo és Júlia)
Elérkezik Bella 18. születésnapja, ami borzalmas esemény számára,
hiszen máris egy évvel "öregebb lesz" mint Edward. Túl borzalmas,
ahhoz, hogy még meg is ünnepelje. Alice mégis szervez neki egy
születésnapi bulit, ami balul sül el, mikor az ajándékbontásra kerül
sor...
Ha az 1. részhez a Twilighthoz kéne hasonlítanom, akkor lehet, hogy sokan "megvernének" xD, de nekem nem tetszik annyira.
Az eleje még jó is volt, de aztán történik valami, ami miatt Bella összeomlik és tulajdonképpen a könyv háromnegyedéig megy a siránkozás, no persze a Jacobos részek jóóók voltak, de a többi elég uncsi és Victoriából is jobb lett volna, ha többet kapunk, de azért így is tetszett.
A vége az baromira tetszett, bár nagyon sajnáltam Jaket. :(
Nem is tudom, mit mondhatnék róla...
Hm... inkább belinkelem a new moon film előzetesét :)
A New York állambeli Caldwellben halálos harc folyik a vámpírok és
gyilkosaik között…
A könyörtelen Vishous pusztító átokkal kénytelen együtt élni, és azzal
a rémisztő képességgel, hogy a jövőbe lát. Az apja által vezetett
harcosok táborában nőtt fel, ahol sokszor bántalmazták. A testvériség
tagjaként nem érdeklik az érzelmek, csupán az Alantasok Társaságával
folytatott háború.
Mégis egy emberi lény, Jane Whitcomb doktornő menti meg a biztos
haláltól, akinek feltárja lelkét és szenvedéseit, és életében először
megtapasztalja az igaz szerelmet. Sorsát azonban így sem kerülheti el,
hiszen előre látta; a nőnek nincs helye az életében.
J. R. Ward neve fogalom a vámpírtörténetek rajongóinak körében. Akit
egyszer rabul ejtett káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes
világa, az odaadó híve marad.
A FTT könyvek közül ez volt a 2. amelyiket a legnagyobb kíváncsisággal és ezáltal nagy elvárásokkal is vártam. Mármint a főszereplője a könyvnek, az egyik olyan testvér, akinek különleges ereje van és érdekes lehetett a Testvériség előtti élete. No meg nagyon vártam, hogy összejöjjön valami aranyos csajjal.
A könyv amúgy nálam 10/8,5
A következőket az olvassa el, aki már olvasta, mert nem szeretném elrontani az élményt.
"Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok
között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy
megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől. Vezetőjük, a jóképű,
emberfeletti erővel bíró Wrath maradt az egyetlen tisztavérű vámpír a
Földön. Szülei gyilkosait keresi, hogy végre kiegyenlítse a számlát.
Küldetése során találkozik a gyönyörű Beth-szel, aki mit sem tud
származásáról: nem sejti, hogy félig vámpír. Wrath-nak be kell vezetnie
a lányt a halottak világába, hiszen ez az öröksége, a sorsa. Egy új
érzés, a testét gyötrő nyugtalanság miatt Beth képtelen ellenállni a
veszélyesen vonzó férfinak, aki éjszakánként meglátogatja, ám
történetei a Testvériségről és a vérről megijesztik. A férfi érintése
lángra lobbantja Beth-t, ám ez egy fenyegető, mindkettőjüket felemésztő
vágy.
Kettejük szerelméről, erotikus szenvedélyéről szól a Fekete Tőr
Testvériség sorozat lebilincselő első könyve, mely az elmúlt évek
legnagyobb romantikus bestsellere lett világszerte."
Barátnőm hívta fel a figyelmemet erre a könyvsorozatra, és egy különleges bookline-os akcióra is. Az akció néhány napig tartott és én gyorsan rá is vetettem magam. Az akció abból állt, hogy a 4 könyvet egy könyv áráért kaphattam meg. Vagyis a 12000 ft helyett fizettem 3000 körül, már pontosan nem is emlékszem mennyit xD. Kicsit tartottam tőle, mert megvettem egyből az összeset, és mi van ha nem is fog tetszeni???
De tetszett!!! Nem tudtam letenni:D...Minden rész tulajdonképpen arról szól, hogy az egyes karakterek (vámpír harcosok) hogyan találnak rá a szerelmükre... És elég aprólékosan van kifejtve, hogy hogyan is élik meg azt... (hűűű de szépen fogalmaztam!:D)No persze van mellék szál, az alantasok elleni kűzdelem, de az eltörpül a "lényeg" vagyis a romantikus szál mellett.
A második könyv, a Síron túli szerető:
"Rhage a Fekete Tőr Testvériség legveszélyesebb vámpírja. Nincs nála
keményebb vagy gyorsabb harcos, és telhetetlenebb szerető sem.
Kegyetlen átok sújtja, amelyet az Őrző szabott ki rá. Lelke sötét
oldalával viaskodik, és ha egyszer alulmarad, az végzetes
következményekkel jár…
A gyönyörű Mary Luce Rhage védelemre szorul. Már évekkel ezelőtt
elvesztette hitét a csodákban, mégis kétségbeesetten küzd annak a
férfinak az oldalán, akit szeret. Az örök szerelemért. Az örök életért.
Kettejük erotikus szenvedélyéről szól az Éjsötét szerető folytatása,
mely az elmúlt évek legnagyobb romantikus bestsellere lett világszerte."
Az első könyv befejezése után azonnal leemeltem a polcról és elkezdtem Hollywood :) történetét. Sokkal jobban tetszett, mint az első. Teljesen megszerettem a karaktereket. Szerintem épp az a jó ezekben a történetekben, hogy minden új részben, az addig már ismert szereplőket a saját gondolataikkal még jobban megismerhetjük. A könyv végén sejtettük, hogy ki lesz a 3. főszereplője.
Legalábbis én sejtettem :) És itt jelent meg John is, aki személyes kedvenceim egyike. Kicsit most elgondolkodtam, hogy melyik részben sírtam. De most ugrik be, hogy nem ebben, hanem a 3. részben, a Megsebzett szeretőben.
A harmadik könyv...: Ezt nagyon vártam!!! Zsadistot is kedveltem, tudtam, hogy úgyis az lesz, aki lesz... :) (azért így fogalmazok, mert nem szeretném lelőni a poént)
"A New York-i Cladwell éjszakai sötétjében halálos háború folyik a
vámpírok és gyilkosaik között. A harcot a hat vámpír harcosból álló
csapat, a Fekete Tőr Testvériség vívja. Zsadist közülük a
legveszélyesebb, a legrémisztőbb.
Zsadist, akit korábban vérrabszolgaságba kényszerítettek, még mindig
viseli szenvedéssel és megaláztatással teli múltja sebhelyeit. A
csillapíthatatlan dühéről és sötét oldaláról hírhedt férfitól mind a
vámpírok, mind az emberek rettegnek. Egyetlen társa a harag, egyetlen
szenvedélye a terror - amíg meg nem ment egy csodálatos nőt...
J. R. WARD megírta korunk legsikeresebb „véres-romantikus" sorozatát,
melynek világszerte szép számmal vannak hódolói. Az Ulpius-ház az
Éjsötét szerető és a Síron túli szerető után a sorozat harmadik
részével csábítja olvasóit Ward káprázatos, rémséges, baljós és
szenvedélyes világába."
Ezt vártam legjobban, mert Zsadist, egy nagyon jó karakter szerintem. Mármint meglepetésekkel teli karakter :)
Az őszerelme, Bella, de ő viszont, annyira nem volt szimpatikus. Valamiért az összes lány közül, az ő szerepe az, amelyik legkevésbé fogott meg. És nem tudnám megmondani, hogy miért nem... Pedig abszolút pozitív, és végülis mégsem kedvenc. Na ennek a résznek a végén sírtam. Mert meghal vki, akit viszont bírtam. :( De ennyit a szomorúságról.
És a negyedik könyv: Butchról szól az egyedüli emberről, aki megismerhette a Testvériséget. Na ezt annyira gyorsan nem kezdtem el olvasni, mert Butch, annyira nem érdekelt. Viszont a végére rájöttem, hogy ő is a legjobb fejek közé tartozik és tök jó volt a vége... :)
"A Fekete Tőr Testvériség hat vámpír harcosból álló csoport, akik a fajt
védelmezik. A testvériség szövetségese most élete legnagyobb
kihívásával, valamint a kor legsötétebb gonoszával kényszerül
szembenézni.
Butch O’Neal természeténél fogva harcos. A nehéz életutat bejárt,
egykori gyilkossági nyomozó az egyetlen ember, aki valaha is
bebocsátást nyert a Fekete Tőr Testvériség belső köreibe. Ő azonban
egyre nagyobb szerepet akar vállalni a vámpírok világában, és az
alantasok ellen folytatott harcukban. Ha nem kaphatja meg a vámpír
lányt, akit szeret, akkor legalább a testvérek oldalán akar harcolni…
A sors azonban megátkozza azzal az egy dologgal, amire vágyik. Amikor
feláldozza magát, hogy megmentsen egy vámpírt a gyilkosoktól, a háború
legsötétebb hatalmának esik áldozatául. Haldoklik, ezért a testvériség
Marissát hívja segítségül, hogy visszahozza az életbe, de talán még az
ő szerelme sem elég ahhoz, hogy megmentse..."
Amúgy ennek a résznek tetszett a legjobban a borítója. Maga a fedele, de az anyaga is. A többi nagyon könnyen megsérült, miközben lapoztam, de ez nem!
Szimpi lett Marissa is de a végéről tudok csak áradozni, mert annyira tök jó lett!!! Butch és Wrath kapcsolata, no meg Vishous, imádom őt is!!! Alig várom, hogy olvashassam az 5. könyvet ami most 20-án jelent meg. Amint lesz pénzem, berohanok a libribe, vagy alexandrába és beszerzem!!!
Én mindenkinek teljes szívből ajánlom!!! Nagyon jó!!!! :) 10/10
És, ha tovább kattintasz, akkor egy interjút is elolvashatsz, amit J.R. Ward, vagyis az írónő készített Wrath-al! 8én fordítottam le, az írónő honlapján találtam)
"Anne Elliot huszonhét éves korára már beletörődött, hogy körülményei a
vénlányok sorsára kárhoztatják. Annak idején családja és barátai
lebeszélték arról, hogy egy bizonytalan jövőjű, összeköttetések híján
csak saját tehetségére utalt fiatal tengerésztiszt felesége legyen. Az
egykori szerelmesek nyolc év után találkoznak ismét, véletlenül.
Wentworth kapitány azóta fényes pályát futott be, meggazdagodott, s
most, hogy a napóleoni háborúk befejeződtek, le akar telepedni,
családot alapítani. Leendő feleségével szemben mindössze egy
követelményt támaszt: bárki lehet csak Anne Elliot nem...
A Meggyoző
érvek nem pusztán az utolsó, hanem a legérettebb és számtalan kritikusa
és olvasója által a legjobbnak tartott Austen-regény."
Ezen könyvismertető utolsó mondatával én személy szerint nem értek egyet. Számomra korántsem ez a legjobb Austen könyv. Én Büszkeség és Balítélet párti vagyok. Nekem ez a regény túl lassúnak tűnt és nem volt szimpatikus a főhősnő, talán azért mert volt némi hasonlóság közte és köztem, ugyanis ahogy ő meghozta annak idején a rossz döntést Wentworthtal kapcsolatban, úgy nekem is volt egy efféle, de nem is ez a lényeg :) Ígyhát mondhatjuk, hogy nekem - kifacsartan szólva - "magamraszóló" jellege miatt sem a kedvencem...
DE a történet alapvetően tetszik, szeretem a romantikus könyveket és Jane Austen írásait!!! Imádom, ahogy fogalmaz, de nekem akkor sem ez a kedvencem...
10/8
Film:
Tartózkodó érzelem
Na már most itt kezdődik, más a cím, alig találtam rá!
A szereposztás borzalmas... A főszereplőt alakító Sally Hawkins finoman szólva, nem szép! Jó jó, tudom, hogy Anne sem a szépségéről híres, de azért mégis egy olyan nőt kellett volna beletenni, aki bájos!
Mindig béna ruhákat adtak rá, a többiek sokkal szebben öltöztek, gondolom ezzel a "jelentéktelenségére" próbált célozni a rendezői gárda, hát SIKERÜLT... Rupert Penry-Jones, egész jónak bizonyult a filmben, benne kellemesen csalódtam!
Ennél a filmnnél nem éreztem azt, amint a Büszkeség és Balítéletnél (mini sorozatos) Nem fogott meg, szerintem nem is nézem meg még egyszer...
"Ifjú kurtanemes lovagol rozoga gebéjén Párizs felé, hogy elszegődjék a királyi testőrnek, de már útközben elcsenik ajánlólevelét, s alaposan el is agyabugyálják. A fővárosban aztán még több izgalmas és véres kalamajkába keveredik, s egyszersmind sírig tartó barátságot is köt három vitéz nemesúrral. D'Artagnan, a szinte még gyermekember párbajhős rövidesen magának a szépséges királynénak, Ausztriai Annának is felbecsülhetetlen szolgálatot tehet: Athos, Porthos és Aramis segítségével igyekszik megakadályozni az elvetemült Milady és az agyafúrt Richelieu bíboros minden mesterkedését. Sikerül-e a rokonszenves fenegyereknek idejében visszaszereznie a felséges asszony ékszereit Londonból?Bosszút állhat-e a négy jóbarát a mindenkit könyörtelenül eltipró, gátlástalan Milady gyilkosságaiért és egyéb gonoszságaiért? Erről szól ez a nagyhírű regény, amely már fiatal olvasó számtalan nemzedékét ejtette rabul a hűséges cimborák, vágyódó szerelmesek hősi kalandjaival."
Ez a leírás, nem ehez a borítóhoz van, amit belinkeltem, hanem az én példányomhoz, amit még a bátyám kapott annak idején, vagyis 1986-ban... :)
Az én példányom így fest:
A4-es méretű és kemény borítójú.
Nekem nagyon tetszik, mert illusztrált változat és így sokkal jobban eltudom képzelni az egyes ruhadarabokat, fegyvereket... Tök jó :)
Maga a történet D'Artagnan-ról szól, aki testőrré szeretne vállni. És végül a sors úgy hozza, hogy a királyné életét kell megmentenie barátaival, a már jól ismert Három testőrrel: Athossal, Porthossal és Aramissal.
Ez a könyv is, ahogy a Monte Cristo grófja is, teljesen lenyűgözött.
Tipikusan az a könyv, ahová én is beleképzelem magam és azonosulni
tudnék1-2 szereplővel, persze nem a Miladyvel... :)
A könyv abszolút 10/10 :)
wikipedia érdekesség:
Dumas egyik legnépszerűbb regénye, A három testőr1844-ben jelent meg először. A szerző eredetileg XIV. Lajos, a Napkirály életét akarta feldolgozni. Anyaggyűjtés közben, a Királyi Könyvtárban bukkant rá a D’Artagnan emlékiratai címet viselő műre. Ez tulajdonképpen egy álmemoár volt, hiszen nem d’Artagnan (valódi nevén: Charles de Batz de Castelmore d’Artagnan) gróf írta, hanem egy bizonyos Courtilz de Sandras.
Dumas-nak annyira megtetszett Sandras írása, hogy további kutatásait
már a benne talált információknak megfelelően folytatta. Így akadt
kezébe La Fère gróf emlékirata, melyet szintén forrásmunkaként használt, akárcsak Ausztriai Anna királyné bizalmasának, Pierre de La Porte-nak
a visszaemlékezéseit. A történeti tények figyelembe vétele mellett
Dumas természetesen a fantáziáját is szabadon engedte. Kevésbé
közismert, hogy a testőrök történetét az író egészen a halálukig
folytatta a Húsz év múlva és a Bragelonne vicomte című könyveiben. A három testőrből származik az irodalomtörténet egyik leghíresebb szállóigéje: „Egy mindenkiért, mindenki egyért”.
A filmekről:
Sokféle feldolgozás született már a könyvvel kapcsolatban, kettőt tudnék ebből is ajánlani:
1. 1973 -as A három testőr, avagy a királyné gyémántjai, amiben Michael York játsza D'Artagnant.
vagy
2. 1993 -as A három testőr, amiben Chris O'Donnel játsza a főszerepet.
Amúgy van egy film, amit muszáj itt megemlítenem, mert az egyik kedvencem, de nem a tipikus "három testőr" sztoriról van szó benne, hanem egy különálló történet. Ez pedig a Vasálarcos!!!!
Egyszerűen imádom, mert Leonardo DiCaprio is iszonyú jó volt benne, de a testőrök!!! A legjobb színészek játszanak benne: Gabriel Byrne, Jeremy Irons, Gérard Depardieu, John Malkovich...
"Edmond Dantés tengerészt igazságtalan vádak alapján életfogytig tartó fegyházbüntetesre ítélik a világ legbiztonságosabbnak hitt börtönében. If várából eddig még soha senkinek sem sikerült megszöknie. A rabságban barátságot köt a rejtélyes Faria abbéval, aki tanítványává fogadja, és egy hatalmas kincs lelőhelyének titkát is rábízza. Amikor az abbé meghal, Dantés az egyetlen lehetséges menekülési módot választja: bevarrja magát a
papnak szánt halottas zsákba, melyet a mit sem sejtő fegyőrök a tengerbe vetnek. Egy közeli szigeten ér partot, majd felveszi egy csempészhajó, amely hamarosan kiköt Monte Cristo szigetén..."
Még a ballagásomra kaptam ezt a könyvet. Én kértem, mert már akkor is egy ideje el akartam olvasni, úgy emlékszem, hogy egy filmes feldolgozását láttam, de azt is csak félig, mert valami közbe jött. De a lényeg, hogy nagyon érdekelt, mi lesz a végkifejlet. És amikor megkaptam, azt hittem ez a teljes Monte Cristo, de mondjuk gyanús volt, hogy ahoz túl rövid (még ez a 662 oldal is...) Ugyanis elvileg ez egy 3 kötetes történet(köszi a kommentet :), és most kiadta a Jonatán könyvmolyképző 2007-ben és én azt kaptam meg. Majtényi Zoltán dolgozta át az "ifjúság" számára, amolyan könnyített-rövidített változat...
Mondanom se kell nagyon gyorsan kiolvastam, ha jól emlékszem két napomba került, de csak azért, mert volt más dolgom is, de minden percet, amit az olvasására fordítottam, imádtam!!!
Hihetetlenül aprólékosan tervelte ki Edmond Dantés a bosszú minden egyes pontját.
Komolyan mondom, hogy le a kalappal Dumas előtt, aki az aprólékosság ilyen mélységéigképes volt eljutni, és nem ment rá el a fél élete...
Talán azért tetszett a legjobban, mert Edmond egy teljesen új emberként tért vissza, akit mindenki körül ugrált, azok is, akik a "vesztét" okozták, míg mi, olvasók és persze maga Edmond Dantés is magunkban nevettünk rajtuk és élveztük a bosszú minden pillanatát...
Egy dolog volt számomra furcsa, a Mercédés szál, mert az valahogy nem tetszett. Vagyis szerintem Edmond igazságtalan volt vele szemben. (mit kellett volna tennie Mercédésnek, várni rá a haláláig?!) De ez csak az én véleményem, egy vélemény a sok közül :)
De ettől függetlenül én 10/10-et adok rá!
A filmekről, annyit, hogy sok változat készült már, és aki történethűbbet szeretne megnézni, akkor nem a 2002-es változatot ajánlom, amiben James Caviezel játszotta Dantés-t. Az elég sok dologban tér el az eredetitől, viszont ehez amúgy olvastam egy kommentet a filmkatalóguson és az egyik illető azt írta, hogy: "Nem a Monte Christo eredetijét veszi alapnak, hanem annak
forrástörténetét, ami a TÖRTÉNELEMBEN történt meg. A valóságban egy Picaud
nevű férfi töltött el 7 évet börtönben és lelt rá egy kincsre, csak a
szolgája árulása miatt az egyik célpontja végzett vele. "
Na a lényeg, hogy sokkal inkább ajánlanék régebbi verziókat, pl.:
1. Az 1975-ös Richard Chamberlain -es
vagy
2. Az 1998-as Gérard Departieu -féle változatokat.
Mersz szeretni? Az életed árán is? Forks fölött mindig felhős az ég. Bella Swan, az érzékeny,
zárkózott lány afféle önkéntes száműzetésre ítéli magát, amikor ide
költözik apjához. Bella alapjáraton is mágnesként vonzza a bajt,
ezúttal azonban nem csak a „mindennapi” csetlések-botlások fenyegetik. Hanem Ő… Ő, akinek aranyszín szeme van, titokzatos, szeszélyes, kiszámíthatatlan, félelmet keltő és biztonságot sugárzó. Ő, akit Edwardnak hívnak, mint valami ódivatú regény hősét. Ő, aki megmenti az életét. Ő, aki mégis a legnagyobb veszélyt jelenti Bella számára. Az indián rezervátumban furcsa, félelmetes mesék keringenek. És egy nap a legenda megelevenedik…
Egyszerűen imádtam ezt a könyvet!!!(három hatalmas felkiáltójellel :)) Nem tudtam letenni, csak olvastam és olvastam és teljesen beleképzeltem magam Bella karakterébe! :) Nem szeretem a könyveket más könyvekhez hasonlítani, de ez esetben muszáj a fanatizmusomat a Harry Potterhez hasonlítani és azért nem a Gyűrűk urához, mert arra nem kellet csomó időt várnom, hogy végre a kezemben tudhassam a folytatást.
Edward annyira jóóó pasi , hogy csak na... ( legalábbis a fejemben :P) imádtam Bella és Edward párbeszédeit, imádtam az egészet, egyszerűen nem tudom jobban kifejezni, hogy mennyire imádtam :D 10/10
A New Moon, amúgy áprilisban jelenik meg, aki csak teheti jegyezzen elő rá!!! én már megtettem :)
És a film: Amikor befejeztem a könyvet azonnal megnéztem a filmet is, és nem csalódtam sokat, vagyis: volt némi különbség a könyvhöz képest, de azok egész türhetőek voltak ééésss a színészek is nagyon jól elvoltak találva :)nagyon tuti volt !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
szóval a filmre is 10/10
És a zene: imádtam!!!10/10 :)
Egy kedvenc idézet:
"Nem tudom, meddig ültünk
ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de
Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy
bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én
életemnek vége – olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem. És mégsem
féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel."
"St. Louis-ban sorra halnak meg a sztriptíztáncosnők, a bizonyítékok
pedig nem egy, hanem hét sorozatgyilkos felé mutatnak, egészen pontosan
hét vámpír felé, akik élén egy renegát vámpírúr áll. Anitát is bevonják
a nyomozásba, és neki is lát a tettesek kézrekerítésének, ám egyre
inkább úgy tűnik, hogy egyedül nem fog boldogulni. Könnyen lehet, hogy
Jean-Claude, a város vámpírura és a vérleopárd Micah mellett még keserű
exszeretője, Richard segítségét is igénybe kell vennie. Anita
nyomozását állandó gyanakvás kíséri, ráadásul közben meg kell küzdenie
erőteljes, pusztító vágyaival, valamint vámpírokkal, vérfarkasokkal és
alakváltókkal, aminek eredményeként a vámpírvadász új és eleddig saját
maga előtt is ismeretlen magasságokat és mélységeket fedez fel."
Ez is két kötetes és mondhatni, hogy már kissé átcsapott pornóba a dolog... Már hamarabb elkezdődött, csak igazából ebben a könyvben nem tudom hirtelen megmondani, hány pasas fordult meg Anita ágyában, irodájában meg a többi... :D
"A triumvirátus újra
összeáll, és Anita erősebb, mint valaha. De lehet, hogy egyben ez lesz a
végzete is.Hat hónap telt el azóta,
hogy Anita utoljára találkozott Richard-dal és Jean-Claude-dal. Hat
hónap férfiak nélkül. Hat hónap, döntések nélkül. Hat hónap tele veszéllyel.
Mert Anita a testén viseli mind a vámpír, mind a vérfarkas jelét, és amíg a
triumvirátus újra össze nem áll, addig mindhárman sebezhetők.De aztán egy emberrabló
olyan ártatlanokat vesz célba, akiknek védelmére Anita felesküdött, így a
vámpírvadásznak minden segítségre szüksége lesz, hogy megküzdjön vele. A
triumvirátus tehát újra eggyé válik, és Anita képes lesz használni Richard és
Jean-Claude emberfeletti erejét. Hallja a szívdobbanásukat. Ismeri a
gondolataikat. érzi az éhségüket. Anitának most a saját testében lakozó
szörnyeteggel is fel kell vennie a harcot, mert nem engedheti, hogy a mindennél
erősebb vérszomj és vágy birtokba vegye az elméjét, eleméssze a lelkét."
Ez egy két kötetes rész, de szerintem elfért volna egy jóóó vastagban is :)
Nekem ebben csak az tetszik, hogy megjelenik egy nagyon cuki pasi, Micah a színen... és ő lesz Anita lelki társa.
"Ha felkel a Hold, elszabadulnak az ösztönök. Amikor Anita
megtudja, hogy volt szeretőjét, Richardot nemi erőszak vádjával letartóztatták
Tennessee-ben, összehívja a csapatot. Egy ügyvéd és számos vámpír, no meg
vérfarkas kíséretében érkezik meg a városba, hogy kiszabadítsa őt. Anita tudja,
hogy a vérfarkas egy szörnyeteg, de abban is biztos, hogy nem követethette el a
bűnt, amivel vádolják. A zsaruk Myertonban korruptak, a trollok pedig, akiket
Richard tanulmányozott, rettegnek. Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ha Anita
sokáig szimatol, akkor a városka vámpírmestere megtámadja őt és barátait. A
helyi vérfarkasok sem látják szívesen az általa vezetett társaságot. Az idő
szorít: a holdtölte előtt kell kiszabadítania Richardot, különben a bajok
megállíthatatlanul sokasodni kezdenek."
Ez a másik abszolút kedvenc könyvem... Alapvetően azért, mert kedvelem Richardot, mert tényleg olyan pasas(ahogy elképzeltem) akinekem is tetszene, csak néha túl makacs... A sztori megint el lett találva ésss Anita végre Richarddal is lefekszik...
"Ha egy nagyhatalmú vámpírmester és egy dögös vámpírvadász
szeretők lesznek, könnyen lángba borul körülöttük minden. Anita Blake napjait
eddig sem voltak eseménytelenek, de mióta kifejezetten szoros szálak fűzik
Jean-Claude-hoz, az élete bonyolultabb és veszélyesebb, mint valaha. Anitának
rá kell döbbenie, hogy vannak dolgok, melyektől még Jean-Claude is fél. Ilyen
például az öreg és hatalmas vámpírokból álló Tanács, melynek tagjai most
eljöttek, hogy kielégítő magyarázatot kapjanak társuk halálára. Amikor egy
romantikus vacsorát a Jean-Claude titokzatos múltjából felbukkanó vámpírok
zavarnak meg, Anita már sejti, hogy a dolgok hamarosan még rosszabbra
fordulnak. Miközben a vámpírvadász a vérfarkasok falkájával is összetűzésbe
keveredik a város vérszívóit egy paranormális képességekkel rendelkező
gyújtogató veszi célba, és ha Anita nem vigyáz ez a tűz mindent elemészthet,
ami fontos neki."
Érdekes volt, bár annyira nem fogott meg teljesen a piromániás-paranormális gyújtogató, viszont a mellékszál a Tanácsos rész egész jó volt.
"Elérkezett az idő. Anita Blake-nek választania kell… egy
vámpír és egy vérfarkas között. Anita Blake, profi halottkeltő és vámpírvadász. De ez alkalommal rá vadásznak. Valaki 500.000 $ -os vérdíjat tűzött ki a fejére,
így bujkálnia kell, és az sem árt neki, ha közben kideríti, hogy ki haragszik
rá ennyire. vajon ember vagy szörnyeteg akarja őt eltenni láb alól? Hogy ne
legyen túl egyszerű a dolga, Anitának nem csak a saját életét kell megmentenie.
Richard élete is veszélybe kerül, akárcsak pozíciója a falkában, mivel nem
hajlandó ölni saját vérfarkasaiért. Anita viszont öl helyette is. Jean-Claude
pedig, a város vámpírmestere csak a megfelelő alkalomra vár, hogy belebújhasson
Anita elméjébe, a szívébe… és talán az ágyába is."
Az összes eddig megjelent Anita Blake közül kettő van, amire feltétel nélkül eltudom mondani, hogy nagyon jó. A Gyilkos tánc az egyik. Nem csak azért, mert végre eljött az, amire szinte az elejétől várt az "ember romantikus lánya", hanem mert még a story is remek volt.
"Egyetlen halott feltámasztása Anita Blake számára szinte
rutinfeladat. De mihez kezdjen egy egész temetővel? Ez az ügy már első hallásra
is rázósnak tűnik. És aztán csak egyre bonyolultabb, véresebb és veszélyesebb
lesz. Anitának egy ősrégi temető halottait kellene feltámasztania, hogy a
segítségükkel elsimíthassanak egy egyre élesebb vitát a szóban fogó terület
jogos tulajdonosait illetően. A megbízók ugyanis luxusszállót készülnek építeni
a hegyek közé, de az ötlettől nincs mindenki elragadtatva. Főként a Bouvier
család, akik azt állítják az őseik abban a földben nyugszanak, tehát a terület
őket illeti. De Anita úgy érzi, nincs a birtokában minden információ. Mintha
elhallgatnának előle bizonyos dolgokat. Aztán itt vannak a brutális
gyilkosságok, melyeknek meg kellene találnia az elkövetőjét. Úgy tűnik, egy
vérszomjas vámpír garázdálkodik a környéken, ezért Jean-Claude is a helyszínre
siet, és az ő rivalizálása egy másik nagyhatalmú vámpírmesterrel csak tovább
bonyolítja a helyzetet. Titokzatos halálesetek, egy temetőnyi zombi, egy
fogságból kitörni készülő szörnyeteg – de a vámpírvadász lelkére mégsem ezek a
dolgok jelentik a legnagyobb veszélyt. Talán anita ezúttal túl közel engedi
magához Jean- Claude-ot. Talán …"
Ahogy végigolvastam ezt a szöveget a könyv végén, annyira megörültem! Mondom végre történik valami Anita és Jean- Claude között???????? Nem tudom lelőhetem e a poént, egye fene megteszem, aki nem akarja elolvasni az ne jelölje ki a következő sort: Nem még mindig nem feküdtek le egymással...
De a story, az nagyon tetszett, végre pörgősebb volt és most Jean Claude is több szerepet kapott.
10/10
"Anita Blake szerelmes lesz. De ez a legkisebb problémája. Az
ember nem szeret csak úgy bele egy vérfarkasba. Rossz hatással lehet a
munkájára, főleg ha egy olyan természetfölötti szakértőről van szó, mint Anita
Blake. Anita hamar rádöbben, hogy ez a szerelem az életébe kerülhet. Nyolc
alakváltó tűnt el a városból nyomtalanul és a vérfarkasok falkavezére azzal
bízza meg a város elsőszámú vámpírvadászát, hogy adottságait kihasználva járjon
a végére az ügynek. Az eset önmagában sem látszik egyszerűnek, de anita életét
tovább bonyolítja új szerelme, Richard rivalizálása a falkavezérrel, valamint a
színen feltűnő Jean-Calude, aki még mindig nem mondott le Anitáról. Néhány
gyilkosság, a vérszomjas fejvadász, Edward, egy titokzatos pornófilm és a Telihold
Kávézó egyre türelmetlenebb vérfarkasai gondoskodnak arról, hogy ezt a
decembert Anita Blake ne tudja könnyen elfelejteni. Ha egyáltalán túléli."
A Telihold Kávézó is egy nagyon jól sikerült része az eddigi Blake - sorozatnak, ez ha lányos szemmel nézzük elég Richard- pártira sikeredett, de én nem bántam... :) Bár néhol volt egy két idegesítő nyavalygás, de abszolúte türhető volt.
"Jane Austen utánozhatatlan ironikus humora és a XIX. századi Anglia tarka
korrajza teszi páratlanul szórakoztatóvá az írónő legismertebb, és legtöbbször
filmre vitt romantikus regényét."
Annak idején, amikor először láttam a Szerelem hálójában
című filmet, már akkor eldöntöttem, hogy el fogom olvasni ezt a könyvet. Végül,
mivel még kicsi voltam el is felejtkeztem róla, aztán kb. 1.5 éve az egyik
unokatestvérem elszörnyülködött azon, hogy én még nem láttam a Colin Firth
alakította Mr. Darcyt és azonnal a kezembe nyomta a dvd-t, hogy akkor ezt most
meg kell néznem. És megnéztem igaz, hogy éjfél is elmúlt mire végeztem, mert
ugye ez egy mini sorozat volt (4 vagy 5 részes most nem is tudom pontosan)de a
lényeg, teljesen beleszerettem. Na nem Mr. Darcyba, habár ő se volt rossz(főleg a tavas jelenetnél...:D),
hanem a történetbe. Szóval az volt az a pillanat, amikor végképp eldöntöttem,
hogy ezt, el kell olvasni.
Nagyon gyorsan kiolvastam, érdekes volt és van egy sajátos stílusa, amit nem
lehet megunni. Nem is tudnám szavakba ölteni mi az, ami a legjobban + tetszett
benne így nem ragozom tovább 10/10. és a mini sorozat is 10/10!
"Helen Fielding regénye egy, a harmincas éveibe lépő kövérkés és
magányos nő naplója. A regényből készült film nemcsak világsiker lett,
hanem a „szingli” életforma jelképe. A napló annak az egy évének az
eseményeit öleli fel, amelyben végre újra rátalál a szex, majd
csalódnia kell, vívódik, hogy vajon inkább terhes-e vagy meddő, és
felváltva vagy az alkohol és a nikotin tölti ki a mindennapjait vagy a
bio életforma.
Ezeknek az ide-oda csapongásoknak elsöprően humoros leírásában ismerhetjük meg a főhős mindennapjait."
Nagyon tetszett az 1. rész, kb. két nap alatt olvastam ki és végig nevettem. Bridgetet pillanatok alatt meg lehet szeretni!
A legjobb olvasmány utazáshoz vagy a rossz ked elűzéséhez! :)
10/10
"Bridget számítása
szerint 6 hete, és '71 eszméletlen kufirc óta' vannak együtt Mark Darcy-val, és ezt az
idilli kapcsolatot az összehajtogatott férfialsók
és szerelmes sms-ek körítik, illetve Bridget azon szokása, hogy szereti alvás közben bámulni
Markot. Minden rendben van tehát, bár, ha ez így is maradna, akkor egyrészt nem ismernénk rá a
szuper-zűrös hősnőnkre, másrészt pedig elakadna a jól bevált őrült-szingli-vonal, ami a speciális
izgalmakat szokta hordozni a Fielding-könyvekben."
Na ezt kétszer is kiolvastam! Sokkal jobban tetszett, mint az előző és tele volt iszonyatosan jó jelenetekkel, amiket jól kihagytak a filmből sajnos :(
Az egyik kedvencem, amitől legszívesebben sikítottam volna, az az interjú, amit Bridget készített Colin Firth-el. Iszonyatosan jó volt!!! :D
"Rosie és Alex
jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és egy életre szóló véd- és
dacszövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az
izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő
jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve...A sors
fura szerzet: újra és újra elválasztja egymástól Rosie-t és Alexet,
hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A
gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak,
gyereket nevelnek, válnak, de az a varázslatos kötelék, ami
összekötötte őket, életük minden öröme és bánata közepette megmarad.
Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó
lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?"
Azért volt érdekes a könyv, mert nem megszokottan íródott. Ezalatt azt értem, hogy igazándiból nem párbeszédekből, hanem levelekből, képeslapokból, e-mailekből és chates beszélgetésekből állt.
A történet maga szép és kedves, csak szerintem az írónő ebben a könyvben nagyon sokat húzta az olvasók agyát, és tudom, hogy ezt most nyersen fogalmaztam meg, de ez az igazság. Volt egy rész, ahol letettem a könyvet, mert Rosie a főszereplőnő iszonyatosan szerencsétlenül viselkedett jó néhány esetben, de nekem annál a bizonyos pontnál telt be a pohár, és 1-2 nap múlva tudtam csak ismét tovább olvasni.
Végül persze örültem a befejezésnek.
"Elizabeth egy vidéki ír kisváros jól menő, de roppant tartózkodó
építésze, aki egyedül neveli zűrös húga, Saoirse kisfiát. Amikor
életébe váratlanul betoppan a titokzatos Ivan, mindennapjai fenekestül
felfordulnak. Ismerősei éppúgy nem ismernek rá,mint ő saját magára - a
kimért, precíz, elvágólagos vénkisasszony pár hét leforgása alatt
belevaló,játékos és kreatív nővé válik, akinek már az sem okozhat
gondot, hogy megtervezze a kisváros legizgalmasabb szállodáját.
Változása a környezetében is mindenkire jó hatással van, és az álmatag
kisvárost rövidesen már nem csak turisták jelenléte pezsdítí fel. Ám a
gondok maguktól nem oldódnak meg..."
Megvettem ezt a könyvet, azon felbúzdúlva, hogy biztosan olyan jó lesz, mint az Ui.: Szeretlek, ugyanis az írónőnek ez egy másik története.
De csak azért olvastam ki, mert bennem volt a tudat, hogy pénzt költöttem rá. Mert az az igazság, ha nem az enyém lett volna akkor visszaadtam volna a tulajdonosának...
Nem szeretem a túlzottan "lehetetlen" történeteket.
Így: 10/4
"Holly összetörten, magába roskadva él férje halála óta, sokszor
ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen
magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül. Azonban egy nap
minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal.
Holly ezentúl izgatottan várja minden hónap első napját, ugyanis akkor
bonthatja fel az újabb borítékot és olvashatja el Gerry soron következő
üzenetét - a feladatot az előtte álló hónapra. A feladatok
teljesítésével Holly lassan újra megtalálja az utat az élethez.
Visszatalál családjához, régi barátaihoz, új barátságokat köt. Dolgozni
kezd, és életében először élvezi a munkáját, majd végül megnyitja
szívét egy új szerelem lehetősége előtt. Holly újra megtanul élni."
Ezt a könyvet 2007-ben, karácsonykor kaptam a nővéremtől és rövid időn belül kiolvastam és elhasználtam egy 100-as papírzsepit. Nagyon - nagyon szépen írja le azt, hogy miképpen vészelte át Holly szerelme elvesztését.
Imádtam még akkor is ha végig sírtam az egészet. Megfilmesítették a történetet és bár a filmváltozatban Gerard Butler játszotta Gerryt(kedvenc skót színészem...), mégsem tetszett, mert "amerikaisították", ha lehet egy ilyen kifacsart szóval jellemezni. Nem tetszett annyira, ellentétben azzal, amennyire vártam :( Bár ez olyan, hogy ha nem olvastam volna a könyvet, akkor biztosan jobban tetszett volna...