Pillow Book

"Előszó a magyar kiadáshoz: Különleges könyvet tart kezében az olvasó. Különleges egyrészt azért, mert a világnak egy olyan szegletéről szóló regényes útleírás ez, amely még napjainkban sem könnyen megközelíthető terület az érdeklődők és Tibet sorsát megkülönböztetett figyelemmel kísérők számára. Különleges továbbá azért is, mert Tibet olyan korszakában játszódik, amiről nagyon kevés információ áll rendelkezésre.Mára Nyugat számára Tibet vagy csupán az izgalmas misztikum fényét, vagy pedig a börtön-lágerek sárga lámpáinak vigasztalan pislákolását jelenti. Nem igazán lehet tudni, melyik fogja végérvényesen elhomályosítani Tibet igazi, természetes, áhítatos arcát. Világunk legborzalmasabb pusztításának idején játszódik ez a- az európai kultúra egyik központjából érkező ember és a régi Tibet találkozásáról szóló - könyv. Az egyik kultúra félreértelmezett felsőbbrendűségénél fogva pusztít, míg a másik anakronisztikusnak tűnő szellemisége miatt fog hamarosan pusztulni. Heinrich Harrer mint - nemcsak alaposságánál fogva - ízig-vérig igazi német lelkületű ember kerül barátjával, Peter Aufschnaiterrel mesésen kalandos szökések sora után Lhászába, Tibet fővárosába, a Dalai Lámák ősi székhelyére. Elsősorban róla szól a könyv, hogyan látja az éles szemű utazó és tapasztalt hegymászó szemével Tibet hétköznapjait, és a Dalai Láma udvarának életét. Hogyan kerül kapcsolatba és később barátságba a fiatal Dalai Lámával, és válik tanítójává az európai gondolkodásmód és technikai csodák megismertetésében. Szemtanúként hogyan látja és éli meg a helyszínen a Tibettel szemben mindig résen álló nagyhatalom, Kína gátlástalan, rafinált politikai sakkjátszmáit, és leplezetlen végjátékként 1949-ben a világ tetejének gyarmatosítását."

Már egy ideje neki-neki akartam állni, hogy leírjam a véleményem, de végülis most vettem rá magam, hogy leüljek és egy tisztességes bejegyzést írjak erről a könyvről.Tudni kell, hogy 1997-ben jelent meg Brad Pittel, az azonos című film, ami nekem nagy kedvencemmé vált, már a legelső megnézés után is, ami ha jól emlékszem 98-ban volt. Amikor is én 9 éves voltam :) Jó nyílván nagyon helyesnek találtam Brad Pittet :P ezért is néztem meg sokszor, de maga a történet, az ami nagyon szép és megható. Iszonyúan szép a hófödte hegyekkel, hatalmas síkságokkal, a Dalai Láma iránti föltétlen szeretettel, még a rablók között is... egy szó mint száz megkedveltem a tibeti embereket és a Dalai Lámát.

Ahogy idősebb lettem, megtudtam, hogy a történet egy valós ember Heinrich Harrer éveiről szól, Tibeti tartózkodása alatt, melyet ő maga jegyzett le.
"Heinrich Harrer 1912. július 6-án született az ausztriai Hüttenbergben. A harmincas évekre Harrer már Európa legjobb hegymászója. Amikor 1938-ban sikerült elsőként megmásznia az Eiger rettegett északi falát, több náci vezető, köztük Hitler is sietett elismerését kifejezni. Szegény volt, de álmodozó és nagyravágyó kalandor. Tudta, ha belép a náci-pártba, lehetővé válik számára igazán nagy hegyi-expedíciókon részt venni. De nem a totalitárius ideológia, hanem saját álmai vezették.1939-ben részt vehetett a német Himalája-expedíción, amelynek végcélja a Nanga Parbat volt. Ám nem érhették el a csúcsot. Mikor 1939-ben kitört a második világháború, őt és hegymászó társait elfogták az angolok, és mint hadifoglyot egy észak indiai fogolytáborba vitték. A barátjával, Peter Aufschnaiterrel véghezvitt negyedik szökési kísérlete 1944-ben sikerrel járt. Egyetlen lehetséges menekülési útjuk Tibet felé vezetett. Hatvannégy hágón át - melyek közül egyik sem volt 5000 méternél alacsonyabb - vezető 2000 kilométer hosszú gyaloglással elérték a tiltott fővárost, Lhászát. Ott ismerte meg a fiatal Dalai lámát, lett a tanítója és barátja. Őszentsége „Henrig”-nek szólitotta őt, Harrer pedig „Kündün”-nek Őszentségét. Miután a kínaiak betörtek az országba, Harrer 1951-ben fájdalmas búcsút volt kénytelen venni Tibettől.Hogy a világ ne felejtse Tibet sorsát, megírta „Hét év Tibetben” című könyvét, melyet azóta negyven nyelvre fordítottak le, és több tízmillió példányban kelt el."


Több antikváriumi kutatás és keresgélés után végül a bookline találta meg nekem a könyvet, ami tteljesen új állapotban kaptam készhez, pedig antikvár áron vettem. Már akkor arra gondoltam, hogy "Ez nagyon jól kezdődik" :)
Aztán elkezdtem olvasni, végül le kellett tennem, mert volt néhány kölcsön könyv nálam, amiket ki kellett olvasnom (nagyon gyorsan) és visszaadni a gazdiknak. Szóval a folytatás váratott magára.
Végül sikerült elolvasnom.

Én nagyon beleélős olvasó vagyok, szóval, ha valami nagyon szép, boldog dolog van a könyvben, akkor olyan vagyok, mint valami "vigyori majom", ha viszont szomorú az esemény, akkor  akár egy egész 100 darabos pzs csomagot is simán elfogyasztok.
Sikerült most is pityeregnem. A kiváltó ok, pedig számomra nagyon szomorú volt,.Egy semleges, szerény, de boldog nép, akiknek óriási kulturális-vallási öntudattuk van, akik elzárkóztak a nagyvilágtól, egy olyan kommunista hatalom által "semmisülnek" meg, akik a saját értikeiket és kultúrájukat is elégették. (Kína kulturális forradalom) Szóval miután a kínaiak bevonultak Tibetbe
Heinrich Harrernek pár nappal a Dalai Láma előtt kellett elhagynia Lhászát maga mögött hagyva  a gyönyörű Potolát és igazából egész Tibetet. Az ezutáni évekekről is írt egy keveset, de végül az ő általa nyitott Tibeti kiállítás képével és a Dalai Láma levelével zárta a könyvet.


Ez a könyv számomra a legkedvesebb könyvek közé fog tartozni mindig és mindenkinek csak ajánlani tudom, azoknak is akik látták a filmet, mert elég sok minden nem úgy volt, ahogy azt a filmben láthattuk.
Viszont a zene, az az egyik legelengedhetetlenebb eleme volt a köny olvasásának. Én megszereztem a Hét év Tibetben zenéjét és azt halgattam alatta. Nagyon jó volt!!! :)Hallgassatok bele! És a könyvet neten is elolvashatjátok, képek nélkül :( itt