Bangkok. Ölelő, forró, egzotikus város, ahol a múlt és a jövő
összekapcsolódik, és ahol bármi megtörténhet… és meg is történik. Hét
ember sorsa keresztezi egymást ebben a metropolisban. Hét ember, hét
kereső, akiknek ez a város talán az utolsó állomás. Vagy az első egy új
élet felé?
David, a sikeres üzletember már évek óta nem találja azt a nőt, akit
hagyott elmenni, és akiért most felrúgná egész életét. Helen, a
körülrajongott fotómodell, karrierje csúcspontjára érkezett, mégis
csupa kétely és bizonytalanság. Paul, aki világéletében outsidernek
tartotta magát, végre mer élni, de talán már késő… Anne, aki nem olyan
régen még boldog feleség és anya volt, meg akarja érteni, miért
vesztett el hirtelen mindent. Simon, a kiváló orvos egy nőt keres, akit
nagyon szeretett, és akinek nem tudta megadni azt, amire a nő vágyott.
Saolla, a Cowboy utcai madám talán segít neki abban, hogy megtalálja –
legalább önmagát. A kiskorában örökbe fogadott bájos Lian a gyökereihez
tér vissza, amikor megtudja, hogy Thaiföldön született.
Miért éppen ők heten? Miért érkeztek egy időben Bangkokba…? Hihetünk-e
a véletlenekben?
Nagyon jóóó volt! Tegnap reggel kezdtem bele és néhol le le tettem, így este fejeztem be, de nagyon tetszett. Először azt gondoltam, hogy kicsit zavarni fog, hogy magyar nevek is vannak benne. Tudom, hogy ez hülyeségnek hangzik. De tényleg furcsa a magyar neveket olvasni, azután, hogy szinte csakis külföldi írók könyveit olvastam és abban korántsem voltak Zolik, terik stb. :) De képzeljétek el, egyáltaklán enm volt zavaró, mondjuk voltak benne külföldiek is, angolok például, így egy "nemzetközi" szereplőgárdát kaphatott az olvasó! Nagyon jó volt.
A szereplők összekapcsolódásai is nagyon klasszul voltak kitalálva... Csak áradozni tudok :)
Az egyetlen dolog, ami negatív volt, de inkább az én felületes olvasásom miatt, hogy két szerplőt állandóan kevertem, legalábbis kb. a könyv közepéig. Ez Simon és David volt. És Anne-re az elején úgy gondoltam, mint, aki kb. 40-50 éves de aztán rákellett jönnöm, hogy max. 35... :)
"Szilaj gyönyörnek vége is szilaj, lázába pusztul el, mint tűz s a
lőpor,
mely csókolódzva hal meg: lásd, a méz is csömörletes, mihelyt
túlontúl-édes."
(Shakespeare - Rómeo és Júlia)
Elérkezik Bella 18. születésnapja, ami borzalmas esemény számára,
hiszen máris egy évvel "öregebb lesz" mint Edward. Túl borzalmas,
ahhoz, hogy még meg is ünnepelje. Alice mégis szervez neki egy
születésnapi bulit, ami balul sül el, mikor az ajándékbontásra kerül
sor...
Ha az 1. részhez a Twilighthoz kéne hasonlítanom, akkor lehet, hogy sokan "megvernének" xD, de nekem nem tetszik annyira.
Az eleje még jó is volt, de aztán történik valami, ami miatt Bella összeomlik és tulajdonképpen a könyv háromnegyedéig megy a siránkozás, no persze a Jacobos részek jóóók voltak, de a többi elég uncsi és Victoriából is jobb lett volna, ha többet kapunk, de azért így is tetszett.
A vége az baromira tetszett, bár nagyon sajnáltam Jaket. :(
Nem is tudom, mit mondhatnék róla...
Hm... inkább belinkelem a new moon film előzetesét :)
Coraline családjának új lakásában huszonegy ablak és tizennégy ajtó
van. Tizenhárom ajtó nyílik és csukódik. A tizennegyedik zárva van,
mögötte csak egy téglafal, amíg egy nap Coraline ki nem nyitja, és egy
átjárót nem talál egy másik házba, amely a sajátjuk mása. Csak mégis
más…
Eleinte a másik lakásban minden csodás. Jobb a kaja. A játékdobozban
felhúzható angyal van, amely körbe-körbe repül a szobában, a könyvek
képei mozognak, a dinoszaurusz-koponya csattogtatja a fogát. És van itt
Coraline-nak másik anyja és másik apja is, akik azt akarják, hogy velük
maradjon, Legyen az Ő kislányuk. Meg akarják változtatni, és többé el
nem engedni. Ebben a lakásban a tükör mögött még más gyerekek is
csapdába estek. Coraline az egyetlen reményük. Be kell vetnie minden
ravaszságát, hogy megmentse az elveszett gyerekeket, a szüleit és
saját, normális életét.
Katától kaptam ajándékba ezt a könyvet. Egy délelőtt kiolvastam, nem volt hosszú és könnyen olvasható volt. Az egész könyv, amolyan dark-os hangulatot festett a képzeletembe... Néhol úgy éreztem, ez gyerekeknek való másutt pedig azt mondtam, hogy ha egyszer lesz gyerekem, nem fogom a kezébe adni, amíg el nem múlt 16 xD. Na jó, kicsit túloztam, de akkor is volt 1-2 rész, amikor tényleg elgondolkodtam, hogy ez a Mr. Gaimen (író) végülis kinek írta ezt a könyvet?!
A New York állambeli Caldwellben halálos harc folyik a vámpírok és
gyilkosaik között…
A könyörtelen Vishous pusztító átokkal kénytelen együtt élni, és azzal
a rémisztő képességgel, hogy a jövőbe lát. Az apja által vezetett
harcosok táborában nőtt fel, ahol sokszor bántalmazták. A testvériség
tagjaként nem érdeklik az érzelmek, csupán az Alantasok Társaságával
folytatott háború.
Mégis egy emberi lény, Jane Whitcomb doktornő menti meg a biztos
haláltól, akinek feltárja lelkét és szenvedéseit, és életében először
megtapasztalja az igaz szerelmet. Sorsát azonban így sem kerülheti el,
hiszen előre látta; a nőnek nincs helye az életében.
J. R. Ward neve fogalom a vámpírtörténetek rajongóinak körében. Akit
egyszer rabul ejtett káprázatos, rémséges, baljós és szenvedélyes
világa, az odaadó híve marad.
A FTT könyvek közül ez volt a 2. amelyiket a legnagyobb kíváncsisággal és ezáltal nagy elvárásokkal is vártam. Mármint a főszereplője a könyvnek, az egyik olyan testvér, akinek különleges ereje van és érdekes lehetett a Testvériség előtti élete. No meg nagyon vártam, hogy összejöjjön valami aranyos csajjal.
A könyv amúgy nálam 10/8,5
A következőket az olvassa el, aki már olvasta, mert nem szeretném elrontani az élményt.
Sok könyvet nem vezettem fel még a blogomba, mert miután kiolvasok egy könyvet, nem bírok a géphez leülni és egyből leírni a véleményem, olyankor túl fáradt vagyok.
Aztán csak halogatom, halogatom, addig, amíg már el is felejtettem azokat a részeket, amiket leginkább imádtam az adott könyvben. szörnyű.... :)
Na de most úgy döntöttem, hogy belehúzok és végre törlesztek :)