Mégpedig - legalábbis terjedelmét tekintve - alighanem minden idők legna
gyobb tündérmeséje. Tolkien képzelete
szabadon, ráérősen kalanodzik a könyv három vaskos kötetében - vagyis
abban a képzelt időben, mikor a világ sorsát még nem az ember szabta
meg, hanem a jót és a szépet, a gonoszat és álnokot egyaránt ember
előtti lények, ősi erők képviselték. Abban az időben, mikor a
miidőszámításunk előtt ki tudja, hány ezer, tízezer esztendővel a Jó
kisebbségbe szorult erői szövetségre léptek, hogy a Rossze erőit
legyőzzék: tündék, féltündék, az ősi Nyugatfölde erényeit örző emberek,
törpök és félszerzetek, erdő öregjei fogtak össze, hogy a jó varázslat
eszközével, s a nagy mágus, Gandalf vezetésével végül győzelmet
arassanak, de épp e győzelem következtében elenyésszen az ő idejük, s
az árnyak birodalmába áthajózva átadják a földet új urának, az
emberfajnak.Különös világ ez az emberfölötti - vagy emberalatti - lényekkel benépesített Középfölde. Anyagi valósága nincs. Baljós, fekete várai, csodás fehér tornyai, fullasztó, sűrű erdei, gyilkos hegyei, sötét mélységei gondoskodnak róla, hogy egy pillanatig ne érezzük magunkat a fogható valóság közegében. Különös, hisz ebben a mesevilágban, ahol oly ékesen virágoznak a lovagi erények, véletlenül sem találkozunk az emelkedett eszményeket hírdető kora középkori lovagvilág fonákjával, az eszmények máza alatt a könyörtelen társadalmi tagozódással, elnyomással, nyomorral, létbizonytalansággal; ebben a külsőre feudálisnak tetsző világban jó is, rossz is vele születik a szereplőkkel, ott rejlik a szívük mélyén; a könyv személytelen szereplője a morál, az pedig kiben-kiben belső parancs."
Először az első részt, azaz a Gyűrű szövetségét láttam a moziban és aztán utána miután a moziban tudatosult bennem, hogy itt még nincs vége egyből elkezdtem olvasni és baromi rövid idő alatt ki is olvastam.(a három vaskos könyvet)
Tipikusan az a könyv, amit nem tud letenni a nagy fantáziával megáldott olvasó, aki igazán szomjazik valami újra és "varázslatosra"... (ezt de költőien fogalmaztam meg)
A könyvről általánosságban:
6 részből áll, de azt 3 könyvbe osztották bele(de mondjuk ez a kiadástól függ, mert ugye van olyan is, ami egyetlen egy vastag könyvbe van tömörítve, de az 1. drága 2. nehéz olvasni (szószerint)) Bár a fanatikusoknak kötelező darab a bőrkötéses változat... :)
Véleményem:
Nos az első kötet eleje borzalmasan lassan zajlott, már annyira lassan, hogy volt egy két oldal amit átlapoztam. :S Amikor Frodó még a Megyében kóricál iszonyat unalmas 1-2 rész. De a többinél istenbiz nem lapoztam mert tényleg letehetetlen volt!
Aztán ami még nem tetszett az a vége. Ez egyébként baromira megosztja a rajongókat, valakinek ennél jobb befejezést nem is tetszhetett volna, másoknak meg abszolút elrontotta a kedvét.( Pl.: nekem is) én minimum 1 napig, azon gondolkodtam h. ennél bénábbat nem is írhatott volna. na jó nem leszólásképp, mert persze h. nem, de akkor sem tetszett :(
De azért 10/9 -et megér :)
Címkék
A , Gyűrűk , ura
Eddig 5 komment érkezett
(
)
-
1. Nani&Zitus
2009. 01. 14. 15:25 -
2. Selina
2009. 01. 14. 20:42bizony, szerintem is!!!!!:)
ki a kedvenced amúgy pasik közül??? (nekem Boromir... tudom fura, mert hát voltak rossz pillanatai, de akkor is :)) -
3. Nani&Zitus
2009. 01. 14. 21:24a könyvben egyértelműen Éomer
a filmben Boromir (szóval nem meglepő, sőt abszolút megértem) és Aragorn, de ez nagyrészt a megtestesítőiknek, Sean Bean-nek és Viggo Mortensennek köszönhető, nagyon jól játszanak mindketten, és illik is hozzájuk a szerep
-
4. Selina
2009. 01. 14. 21:34teljesen igazad van!!! :) most úgy eszembe jutott, hogy nem tetszett, hogy kihagyták a filmből Éowyn és Faramir szerelmének kialakulását és még a rendezői változatból is :(:(:(
-
5. Nani&Zitus
2009. 01. 17. 17:30hát nekem sem, ezért aztán külön ki is hangsúlyoztam ezt a szerelmi szálat, mikor posztoltam a regényről :)
s-anita.freeblog.hu/archives/2008/11/22/JRR_Tolkien_The_Lord_of_the_Rings_egy_becsuletbeli_ugy/
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.


dejó rátalálni egy újabb fanatikusra :)
nekem is az egyik kedvenc könyvem, el sem tudnám röviden mondani, hogy miért, mert egyszerűen olyan összetett
nagyon szeretem magát a cselekményt is, de talán még annál is jobban a jellemeket...egyszerűen imádom, hogy mindenki olyan hősies benne, talán a világirodalom leghősiesebb férfikarakterei ebben a regényben tömörülnek :)